2020 tavaszán csak kapkodjuk a fejünket, hogy a világ szinte összes üzleti ágában jelentős változásokat figyelemmel kísérjük. Az ingatlanpiac is említésre méltó átalakuláson megy keresztül, melyek jótékonyan hatnak a jelenlegi piaci árakra. Az ingatlanárak folyamatos csökkenése pozitív azok számára, akik mostanában terveznek befektetési céllal ingatlant vásárolni Budapesten.
Tökéletes alkalom a befektetési célú ingatlan vásárlásra
Az előrejelzések szerint a nyár közepére már helyre állhat a rend a világ jelentős részében, így remélhetőleg a turizmus is visszakapja a tavalyi szezon bőségét. Azonban egy dolog vitathatatlan, hogy az eddig tapasztalt magas ingatlanárak, jelentősen csökkenhetnek pár hónapon belül. A befektetési célú ingatlan vásárlás ideje most fog elérkezni, így ha épp ilyen terveket szőttél, érdemes elkezdeni a nézelődést az ingatlan portálokon.
A rövid távú ingatlan kiadás is hasonló jóval kecsegtet bennünket, hiszen a nagy bezártság végeztével a várva várt utazásokat is újraidőzíthetik az emberek, sőt, talán nagyobb hajlandóság lesz az emberekben a pár napos kirándulásra. Éppen ezért ha szeretnél rajtra készen állni a szezon első nagy turista hullámára, érdemes már most elkezdeni a felkészülést. Vásárolj befektetési céllal ingatlant, a többit pedig nyugodtan bízd szakemberekre, akik ismerik a rövid távú ingatlankiadás minden apró praktikáját.
Budapest még mindig a legnépszerűbb célpont a külföldi turisták számára, a tavalyi évben több millió vendéggel büszkélkedhet fővárosunk. A legnépszerűbb kerületek a belváros preferált részei, ahol akár pár perces sétával megközelíthetőek a legnépszerűbb parkok, látványosságok és múzeumok. A Duna-partra néző lakásokért pedig egyenesen versenyeznek a pár napra pihenni érkező vendégek.
A Lakásmanagair készen áll az idei szezonra!
Szeretnél belevágni a rövid távú ingatlankiadásba? Velünk könnyedén kihozhatod lakásodból a maximumot! Csapatunk több éves tapasztalattal rendelkezik a rövid távú ingatlan management területén, mi valóban tudjuk, hogyan tehetsz szert maximális profitra. Segítünk a lakásvásárlást követő lakberendezésben, hogy lakásod csábító legyen az Airbnb rendszerén kutakodó külföldi vendégek számára, és segítünk elindítani minden egyes szálláshely-kiadó portálon üzleted. Tökéletes fotósorozattal, és akár teljes körű szolgáltatási palettával tudunk hozzájárulni a sikeres rövid távú ingatlan kiadásodhoz, így velünk hátradőlve élvezheted a maximális profitot hozó vállalkozást. Keress bennünket a megadott telefonszámunkon, és vágj bele az évszázad legnagyobb üzletébe!